Aktualitások

A legfrissebb hírekről, aktualitásokról facebook oldalunkon kaphat tájékoztatást!


Megjelent a Kunszállási Hírek
márciusi száma


Választási Információk

Heti Étlapok

Hivatalos Hirdetmények

Településfejlesztési Tájékoztató

Nyomtatványok

Beruházásaink


Beruházásainkról bővebben a PÁLYÁZATOK menüpontban tájékozódhat!
Kedves Kunszállásiak!
Elkelt az összes telek!
Örömmel jelenthetem be, hogy a település déli részén található telekblokk összes telke gazdára talált, az utolsó szerződéseket a napokban fogjuk megkötni. A ciklus eleje óta eltelt közel három év kihívásokkal teli és tanulságos időszak volt ebből a szempontból. Az átvételt követően a virtuális kiosztást újra kellett rajzoltatnunk, így alakult ki a mostani 51 telekből álló blokk. Alapvető elvárás volt a közművek mihamarabbi kiépítése, mivel anélkül úgy gondolom forgalomképtelenek és eladhatatlanok.
Ezt a gyakorlat is bizonyította, ugyanis a 2019 év végéig benyújtott összes vételi ajánlatot – részben emiatt és egyéb okok miatt - visszavonták a lehetséges vevők. 2020 nyarán kiépíttettük az elektromos közművet, ősszel pedig egy nyertes Magyar Falu pályázatnak köszönhetően sikerült a vízközművet is megvalósítanunk. Ez utóbbi momentum kulcsfontosságú volt a telkek értékesíthetősége szempontjából, mivel akkor önerőből nem biztos, hogy meg tudtuk volna valósítani. 2021 tavaszán kezdtük az értékesítést és szerencsére élénk érdeklődést tapasztaltunk, ami kitartott az idei esztendőre is. A korábban tapasztalt bizonytalanságot ’’a projekt jövőjével” kapcsolatban- ami mindaddig visszatartotta a vásárlókat- már nem érzékeltük. Sikerült a közművekkel és a belső utak kiépítésével egy pozitív jövőképet társítanunk és azóta - mint az látható - szépen épülgetnek a házak is.
Az elgondolásunk révbe ért. Az értékesítéséből származó bevételt egy elkülönített számlára gyűjtöttük, az nem képezte részét a napi szintű gazdálkodásnak. Ennek több okból is jelentősége van. Ami talán a legfontosabb, hogy mozgásteret nyertünk anyagi szempontból, mellyel egyes projektek megvalósítását tudjuk előfinanszírozni. Gondolok itt a következő nagy beruházásunkra, a tervezett piaccsarnok megvalósítására, melyhez szükséges az önerő megléte. Ez az összeg most biztosítva van. A nehézségek ellenére örülök, hogy sikerült a projektet végig vinnünk és befejeznünk. Most már a tulajdonosok feladata, hogy az utcák mihamarabb élettel teljenek meg. Nagyon örülünk annak, hogy több helyi fiatal is élt a lehetőséggel és itt képzeli el jövőjét. A vidékről ideköltözőket pedig szeretettel fogadjuk, kívánjuk, hogy igazi otthonra leljenek Kunszálláson és váljanak részesévé a faluközösségnek!
Almási Roland Márk, polgármester

köszöntjük önöket kunszállás weboldalán!

tisztelt látogatóink!
Nagy tisztelettel köszöntöm magam és a képviselőtestület nevében Kunszállás község megújult honlapján! Az egykori Majsa-Jakabszállás területén kialakult Kunszállás mai napig büszke kiskun identitására. Erre az alapra építkezve töretlenül fejlődik és gyarapodik a falu évtizedek óta, hála az itt élők közösség - és településépítő tevékenységének, szorgalmának.
A két város - Kecskemét és Kiskunfélegyháza - valamint az M5 autópálya közelsége végett Kunszállás remek földrajzi elhelyezkedéssel rendelkezik, ennek köszönhetően számos sikeres vállalkozásnak ad otthont. Többek között az ország egyik legnagyobb gabonamalma, a Júlia - Malom és az egyik vezető pékipari vállalkozás, a P&P Pékáru Kft is itt működik. Településünkre nyitott, élénk közösségi és sportélet jellemző.
Büszkék vagyunk az itt működő számos civilszervezet munkájára, közösségteremtő tevékenységére, melyek erősítik bennünk az összetartozás érzését, ugyanakkor változatos kikapcsolódási lehetőséget is biztosít számunkra. A család és a munka szeretete – mely mindig is jellemző volt a kunszállásiakra - a múltban és a jelenben is biztos alapot jelent a fennmaradáshoz, gyarapodásához. Ezekre az értékekre bátran alapozhatjuk jövőnket, meríthetünk erőt az előttünk álló feladatok megoldásához. Az elmúlt években sokat változott a világ, melynek következtében a vidéki életforma fokozatosan felértékelődött. Egyre többen választják otthonuknak a nagyobb városok közvetlen közelében elhelyezkedő településeket, mint amilyen Kunszállás is, hisz minden korosztály számára fontos a védett, nyugodt, biztonságos és egészséges élettér.
Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több helyi fiatal dönt úgy, hogy szülőfalujában marad és alapít családot, ugyanakkor a környékről és az ország legkülönbözőbb pontjairól is szívesen választják fiatal párok, családok Kunszállást leendő otthonuknak. Ennek a folyamatnak támogatásaként számos beruházás valósulhatott meg az elmúlt években és továbbiakat tervezünk az előttünk álló időszakban. Nap, mint nap azért dolgozunk, hogy Kunszállás még élhetőbb, színesebb és családcentrikusabb település legyen. Célunk a honlap megújításával, hogy segítséget nyújtsunk az itt élők mindennapi ügyintézéséhez, ezért a felületen folyamatosan megtalálható lesz minden fontosabb tudnivaló és friss információ.
Bízunk benne, hogy a honlap segíteni fogja a tájékozódást, az ügyeik gyors, kényelmes és pontos intézését. Másrészt az itt élőknek, a településünk iránt érdeklődőnek, esetleg visszatérő látogatóknak szeretnénk szélesebb körű és részletesebb tájékoztatást adni a falu életéről, jelentősebb történéseiről.
Kellemes böngészést kívánok!
Almási Roland Márk, polgármester

elérhetőségeink

Kunszállás Önkormányzata

6115 Kunszállás, Dózsa György utca 24.

Telefon: +36 76/587-621
E-mail: info@kunszallas.hu

polgármester



almási roland márk
Copyright © 2021. Kunszállás Önkormányzata. | Minden jog fenntartva! | Adatkezelési Tájékoztató | készítette: Joe Production Bt.